Kovács
Daniela
Az
Időkerék fordult
Versailles
nem sírt, mikor a kétség
négyelte
fel a magyarok hitét,
de
babért font, míg itt az orv éhség
okádta
ki a nyomor utóízét.
Úgy
sújtott le ránk a véres ítélet,
mint
vétlen nyakon az éles gyilok,
vérben
áztatták e szent vidéket,
hogy
nyíljanak rajta névtelen sírok.
Rémüvöltésünk
süket fülre talált,
fogyni
kezdtünk, mint rét fölött a köd,
aki
kiállta a kín viharát,
az
láthatta a gúnyos kárörömöt.
Abban
oldódott fel hangtalan jajunk,
abba
süllyedt nyomtalan a holnap,
azok,
kik sejtik, tudják fájdalmunk,
bánatunk
súlyától földig hajolnak.
Ma
Versailles sír, s búsan, megtörten
öklével
magyar szívkaput dönget,
s
bár lelkem e lármára megzörren,
nem
tudok ejteni érte egy könnyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése