Albert Ferenc - Mesél a folyó

Albert Ferenc
Mesél a folyó

https://m.youtube.com/watch?v=3zSV6OdMu7w

Valahol a földnek mélyén,
cseppről cseppre, csak titokban,
lassan, lassan gyarapodtam;
untatott a vak sötétség,
én is a napfényre vágytam,
miképpen oly sok-sok társam.

Egy kőszikla előttem állt
mikor indultam utamra;
repedésének a haszna,
rajta préselődhettem át;
a föld ehhez képest laza,
megszülettem kisvártatva.

Bugyogtam, hisz utam sima;
de bölcsőm hamar kinőttem,
kis erecske lett belőlem;
kúsztam egyre mint az inda,
már csermelyként araszolva,
kérdezték a társak: - hova?

Cseverészve, csergedezőn
összebújtunk, majd csobogva,
mint patak rohantam tova;
kettészelve rétet, erdőt,
robogtam a végtelenbe,
társim mind felölelve.

Megduzzadtam, elfáradtam,
a rohanásból is elég lett;
mióta folyóként élek,
komótosan szedem lábam,
hegy szorosban és a pusztán,
míg el nem nyel tengerhullám.

Hullámsírba temetkezem
a feltámadásom várva;
kapaszkodom napsugárba,
s ülök fehér fellegekre
melyek szárnyán kelek útra,
majd vízcseppé válok újra.