Illyés Gyula
Október
Az októberi alkony
fénye oly átható
volt,
oly szívjáró mint
kedvesem
bucsuzó pillantása.
Arany terhétől
hajlott
a nyirfák koronája,
csengő lombok közt jártam,
mint emlékeim táján.
Messze-messzire
láttam
egy percre
önmagamban.
Mezők gőzölték szerte
az égre nyári kedvük.
Rossz recsegés felel
már
bennem, ősz,
szeleidre!
Folyóim megvakultak,
diszeim
földrehulltak.
Bokraim véres karját
ápolgató ökörnyál,
befonhatnád
ősz-nyirkos,
lombtalan bátorságom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése