Nagy István Attila - Estéli hallgatás

Nagy István Attila

Estéli hallgatás

Csak szótlan vallomás kellene,
a térdhez törleszkedő ragyogás,
hallgatni, ahogy a nyírfákról
csöndesen zuhog a fény.
Megfejteni a tünedező neszeket,
a szembehunyás gyöngéd varázslatát,
amikor útjára indul a képzelet,
s szárnya nő a puha suttogásnak.
Csak szótlan vallomás kellene,
minden szemben elfér a világ,
amely vásárra viszi a szavakat,
hazug portékát csinál a beszédből.
Maradna az estéli hallgatás,
a hajnalok tiszta zenéje,
a felébredés boldog szájíze,
hogy itt van ez a nap is,
kitárja röptető szárnyait,
csak maradj csendben:
a pillantás a szívedig ér.