Szigeti Miklós
Épphogy befér
valaki elképzeli a
magányt
hozzámér szól, nem
bánt
olyan csíkos
vetítővászon
húzzák előttem, csak
forog
visszanéz, mondja,
beszél
szerepében vagyok,
tudom
de megint új a
képkocka
egy nagy terem ül
fölém
halk léptekkel simul
rám
nincs már fény,
félhomály
arcom tenyerébe
hajtom
számhoz egy ajkat
vonok
felhasad picit a
sötét
hozzámsimulsz végre
a csend épphogy
befér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése