Novák László
Őszben
Napsugár gyöngén ébred a szürke homályból,
Föld szava köztest szólít-hív , s éget a távol,
lágy szellő susogva kíséri levelek táncát,
ébred színeiben az ősz, s nyár alussza álmát.
Reszkető sugár oszlatja zúzmarás fa lombját,
rozsdába öltözik a láthatár amerre jár,
lassan napfény lesz földnek szárnyaszegett koldusa,
nyakát törten elmélázva igába hajtja.
S egyre többet ébred majd az árnyék magason,
összegyűrt esőcseppekben követő fájdalom,
s csepegőrengetege ha folyamként árad,
sártengerré köpülve, megrágja a tájat.
Vad lázban ontják sárga fényüket lombkoronák,
s kibontva gúnyájából ágait hovatovább,
megéled lágy szellő „fekete sereg” szárnyán,
az elmúlást ébresztve szállnak a rónán át.
Föld szava köztest szólít-hív , s éget a távol,
lágy szellő susogva kíséri levelek táncát,
ébred színeiben az ősz, s nyár alussza álmát.
Reszkető sugár oszlatja zúzmarás fa lombját,
rozsdába öltözik a láthatár amerre jár,
lassan napfény lesz földnek szárnyaszegett koldusa,
nyakát törten elmélázva igába hajtja.
S egyre többet ébred majd az árnyék magason,
összegyűrt esőcseppekben követő fájdalom,
s csepegőrengetege ha folyamként árad,
sártengerré köpülve, megrágja a tájat.
Vad lázban ontják sárga fényüket lombkoronák,
s kibontva gúnyájából ágait hovatovább,
megéled lágy szellő „fekete sereg” szárnyán,
az elmúlást ébresztve szállnak a rónán át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése