Vas István
Szeptember
Szeptember van, napról-napra fogy a fény,
Gyullad már az alkonyat a tó vizén.
Kék tükrére kétnapos eső után
Kettős ívet épített a szivárvány,
S vetül a tó halkabb hullámaiba
Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.
Sötétedő út kanyarog idefenn,
Terászozott szőllők rakott köveken.
Ez az út, a kőfalak, a lenti hab -
Frascatiban sem lehetne latinabb.
De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz
Távolabbi, régibb tájakat idéz,
S a hajdani csonka tűzhányó hegyek
S ez az édesség, mely tűzből született ,
A korán kelő hold és a piros ég
Valamely görög szigetre illenék,
A nem csodálnám, ha a forduló után
Szembejönne fehér lepelben egy leány
Amforával a fején. - És már kilép,
De nem fehér peplonban: napszítta kék
Térdigérő karton, rózsaszín kötő,
S nem amforát, csak vizesvödröt vivő.
Keskeny ajkának szemérmes mosolya -
Rómáért, Hellasért sem adnám oda.
Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most
Itt látom szemét, az enyhén mongolost.
A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag
Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.
A szőllőkben férfiak és asszonyok,
Útrakelnek teli kádak, puttonyok,
Levetik a tőkék érett terhüket,
Szeptember van, megkezdődött a szüret.
Gyullad már az alkonyat a tó vizén.
Kék tükrére kétnapos eső után
Kettős ívet épített a szivárvány,
S vetül a tó halkabb hullámaiba
Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.
Sötétedő út kanyarog idefenn,
Terászozott szőllők rakott köveken.
Ez az út, a kőfalak, a lenti hab -
Frascatiban sem lehetne latinabb.
De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz
Távolabbi, régibb tájakat idéz,
S a hajdani csonka tűzhányó hegyek
S ez az édesség, mely tűzből született ,
A korán kelő hold és a piros ég
Valamely görög szigetre illenék,
A nem csodálnám, ha a forduló után
Szembejönne fehér lepelben egy leány
Amforával a fején. - És már kilép,
De nem fehér peplonban: napszítta kék
Térdigérő karton, rózsaszín kötő,
S nem amforát, csak vizesvödröt vivő.
Keskeny ajkának szemérmes mosolya -
Rómáért, Hellasért sem adnám oda.
Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most
Itt látom szemét, az enyhén mongolost.
A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag
Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.
A szőllőkben férfiak és asszonyok,
Útrakelnek teli kádak, puttonyok,
Levetik a tőkék érett terhüket,
Szeptember van, megkezdődött a szüret.
*
Szeptemberi este a kertben
Levél se rezzen. A
szél még vesztegel a vártán.
Éjfél. Az ember nyugodtan ülhet a kertben:
A nap heve hátvédjeit elbújtatta benne.
Az eső is, ami kezd csak szemeregni, meleg még.
Lehet ez? Odafenn távoli villám? Igen, utána
Mennydörgés messziről. Akkor nincs még vége a nyárnak.
Eltelik, úgy lehet, egy-két hét, amíg megindul az észak-
Nyugati szél, és a hideg eső sárgára, pirosra
Festi a lombozatot, majd szépen leteríti a gyepre,
No meg a keskeny, hevenyészett kőutakra a kertben.
Láthatod-e majd még hó alatt is ezt az egészet?
Most még meleg van. Az eső megszűnt cseperészni .Hihetnéd,
Nyári éj puha csöndje. Kár volna még lefeküdni.
Véget vetni az őszi napéjegyenlőség ingatag pillanatának.
Ki tudja, most ha fölállnál, mi lenne? Tán megeredne a évszak.
Minden csak jelenés. Magad is. Csak várj a sorodra.
Éjfél. Az ember nyugodtan ülhet a kertben:
A nap heve hátvédjeit elbújtatta benne.
Az eső is, ami kezd csak szemeregni, meleg még.
Lehet ez? Odafenn távoli villám? Igen, utána
Mennydörgés messziről. Akkor nincs még vége a nyárnak.
Eltelik, úgy lehet, egy-két hét, amíg megindul az észak-
Nyugati szél, és a hideg eső sárgára, pirosra
Festi a lombozatot, majd szépen leteríti a gyepre,
No meg a keskeny, hevenyészett kőutakra a kertben.
Láthatod-e majd még hó alatt is ezt az egészet?
Most még meleg van. Az eső megszűnt cseperészni .Hihetnéd,
Nyári éj puha csöndje. Kár volna még lefeküdni.
Véget vetni az őszi napéjegyenlőség ingatag pillanatának.
Ki tudja, most ha fölállnál, mi lenne? Tán megeredne a évszak.
Minden csak jelenés. Magad is. Csak várj a sorodra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése