Kandrács Róza - Indián nyár

Kandrács Róza

Indián nyár

Ülök a folyó partján,
s emlékezem a nyárra.
A szerelemre az elmúlásra.
A folyó habján megcsillanó fényre,
belenézve egy gyönyörű emlékre.
Nyár volt, igazi égető nyár.
Mi öleltünk mint
szerelmes pár.
Csókod lezárta szám,
s nem volt vele vitám.
A fákon száz madár dalolt,
mi elmélyültünk valahol.
Nem láttuk a virágzó rétet,
a kergetőző lepkéket.
Most ősz van!
A fák lombja folyómba hull,
sárga,piros, barna, fakult.
Az égen lomha felhők szállnak,
messze viszik a mosolygó vágyat.
Ajkamon langyos szellő suhan,
eszembe juttatja édes arcodat.
Arcom a napba fordítom,
nem éget már oly nagyon.
Heve csendes, nyugtató,
pihentető, altató.
A természet pihenni tér,
de visszatér ő mindenképp.
Nekem is itt az ősz,
de csak emberi mértékkel jő.
Ma még édes a világ,
érzem a múló virág illatát.
Ma még nem alszom,
csak álmodom.
Szerelmet, családot, otthonom.