Bognár Barnabás - Itt vagyok

Bognár Barnabás

Itt vagyok

Itt vagyok egyedül szobámban
és elfekszem az ágyon hanyatt,
szeretnék a csendben heverni
s megérteni végre magamat.
Az ablak zárva, az ajtó csukva,
mégis minden hang idehajt,
de én most nem figyelek szavukra
és megszűröm az utcazajt;
csak a szépet hallom
s mindazt, ami kellemes,
a többit meg érzem,
mert lehet, hogy érdemes;
kezem teljesen ellazul testem
mellett, s oly könnyű lettem
most, mint a friss lehelet;
csak lebegek az ágyon,
mint egy léghajó, és érzem a vágyon,
hogy a lét szép, ha jó;
és a lét jó, mert nagyon szép,
mint a zöldben ballagó őzikék;
és csak bámulom magamat és érzem:
a nyugalom végre szétvet egészen;
s remélem, úgy látok, ahogy ti láttok
engem,

mert úgy szerettek, ahogy én szeretek,
s szerettem;
egyedül vagyok, de
egyedül nem vagyok senki,
hozzám tesz vagy elvesz belőlem
mindenki, aki egy kicsit ismer,
van, aki sokat, van, aki kicsit is mer.
Ez vagyok én, itt vagyok:
egy folyton átváltozó
befolyásolt befolyásoló;
két végén szerteágazó folyó,
hol csordogáló, hol csobogó.