Millei Lajos
Egymásból kinőve
Csodára éhülő szemed
világa
megleli bennem a holnapot,
nem öli lelked árvaság zsiványa,
nem félsz, mert tudod, hogy itt vagyok.
Kezembe rejted el, markomba zárod
a gyakran felsíró titkodat,
hisz lelkemmel éled, szememmel látod
tükröző hitemben önmagad.
Legyél a tőröm, s majd leszek én pajzsod,
sok véres harcba mi így megyünk,
közös a folyónk, így enyém a partod,
ezt mérte ránk a mi Istenünk.
Ha szorít a tér, mert fognak a rácsok,
kínunkkal feszülünk falának,
nem adnak bennünket soha át mások
lelket elválasztó halálnak.
Hisz örök a vágy és örök a hiány,
mely bennünk ontja ki illatát,
lehet, hogy önző és lehet, hogy hitvány,
de mindenki érzi igazát.
megleli bennem a holnapot,
nem öli lelked árvaság zsiványa,
nem félsz, mert tudod, hogy itt vagyok.
Kezembe rejted el, markomba zárod
a gyakran felsíró titkodat,
hisz lelkemmel éled, szememmel látod
tükröző hitemben önmagad.
Legyél a tőröm, s majd leszek én pajzsod,
sok véres harcba mi így megyünk,
közös a folyónk, így enyém a partod,
ezt mérte ránk a mi Istenünk.
Ha szorít a tér, mert fognak a rácsok,
kínunkkal feszülünk falának,
nem adnak bennünket soha át mások
lelket elválasztó halálnak.
Hisz örök a vágy és örök a hiány,
mely bennünk ontja ki illatát,
lehet, hogy önző és lehet, hogy hitvány,
de mindenki érzi igazát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése