Siktár János
A természet csodálata
A természetet látod
fenséges csendje mélyén,
a kegyes ember vágyát és meghallgattatását,
mormolja az igéket , miközben fenn az ágon
csattognak a madárkák, a kis patak zaján át.
A csermelyeket látod könnyében búcsúzáskor,
az éjnek köntösébe zárva a szürkületben,
mohón várva az élet holnapi ébredését,
mikor szelíd imája az élők felé lebben.
Az éji megnyugvásban s az élet ütemében
példát talál a néző, szemét ha tágra tárja,
a lét titkát mutatja az a gondolkozónak,
nincs szüksége a költők kimódolt verssorára.
Vajon a szép nem az ég küldöttje itt a földön?
Valóban, én fohászom a szépség felé küldöm.
Felé tekintek csodálatommal, hódolattal,
ha a leáldozott Nap csillogásában fürdöm.
a kegyes ember vágyát és meghallgattatását,
mormolja az igéket , miközben fenn az ágon
csattognak a madárkák, a kis patak zaján át.
A csermelyeket látod könnyében búcsúzáskor,
az éjnek köntösébe zárva a szürkületben,
mohón várva az élet holnapi ébredését,
mikor szelíd imája az élők felé lebben.
Az éji megnyugvásban s az élet ütemében
példát talál a néző, szemét ha tágra tárja,
a lét titkát mutatja az a gondolkozónak,
nincs szüksége a költők kimódolt verssorára.
Vajon a szép nem az ég küldöttje itt a földön?
Valóban, én fohászom a szépség felé küldöm.
Felé tekintek csodálatommal, hódolattal,
ha a leáldozott Nap csillogásában fürdöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése