Harcos Katalin
Remény születik
Magányom csöndje
kongón üres.
Talán, ha zúgnának
harangok
nem gyötörnének úgy a
hangok.
Hiányod égőn lüktet
bennem,
az űrt nem töltheti
be semmi…
Szeretnék mégis veled
lenni!
Pillám lehunyva
emlékezem:
csókjaid kényeztetnek
újra,
s ölellek karjaidba
bújva.
Harmat-hűs érintésed
érzem.
Kezed lágysága csak
az enyém,
amint végigsimít
könnyedén.
Mi hozzád köt több,
mint eskü.
Szív és lélek szoros
köteléke,
életre szólón, - és
öröklétre.
Világokat köt össze
titkon,
és napfonatokban árad
a fény.
Így születik az új
remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése