Ódor György - Kinek-kinek

Ódor György

Kinek-kinek

Kinek csodálója voltam,
simogattam ügyes szóval.
Kinek gyűlölt sorsa ért meg,
rúgtam, ahogy tudtam térden.
Mégis, én őt úgy szerettem,
aki bántott, megvert engem.

Kinek szelíd volt a lelke,
ma is mosolyt csal szemembe.
Kinek szúrós tövise volt,
az én fényem beletiport.
Mégis, mindig hagytam magam,
ha bánata engem akart.

Kinek keze vállamon volt,
szívem belé nagyot karolt.
Kinek az útjában éltem,
annak éltét ma sem értem.
Mégis, forog a körhinta,
tőle szédülök naponta.

Kinek fájt, ha nem láthatott,
annak a Hold új fényt adott.
Kinek vasból volt a szíve,
nem vitte nálam semmire.
Mégis, arról álmodoztam,
ő lesz majd a jó a rosszban.

Kinek kisiklott élete,
övé bús lelkem éneke.
Kinek gőg szorult torkára,
torkát éles késem vágja.
Mégis, százszor megsajnálom,
ha olykor szenvedni látom.

Kinek béke van lelkében,
ő lett az én szép testvérem.
Kinek a harc mindennapos,
puszta létem beletapos.
Mégis, legyen néki játék,
melyben én vagyok ajándék.

Kinek a gyász majd én leszek,
annak már ma könnyet viszek.
Kinek vagyok koporsója,
befogadom első szóra.
Mégis, örökre felejtem,
mikor végleg el kell mennem.