Gubcsi Lajos - Tenyeremben, szívedben ezer év

Gubcsi Lajos

Tenyeremben, szívedben ezer év

Nézni, csak nézni behúnyt szemmel
Szétnyíló ajkadon a szemérmet, a susogó álmot
Szemed fényét, mit úgy mint én senki sem látott:
Mélyedben a hozzám érő értelemmel
(miért nem érhetlek el a szívemmel)

Szeretőm, vágyam, nebulóm s vigyázóm lettél olykor
Duruzsló imák szálltak hozzám minden pólusodból
S ha feljajdult a tény, hogy kiűzzük egymást a szobánkból
Némán tört elő az erő: végzeted újra Hozzám sodor
(a parton szelíd gesztenyés kísért egykor)

Én mindig csak a babámra gondolok, meg-megállva
Az alvó oroszlánra, a sérthetetlen tisztaságra
Ezerszínű lelkére, fájdalmakra, az üres ágyra
Elmosódó jövőképre, kiskutyákra, titkolt imavágyra
(a szemed mélyen fénylik, s csókot szórsz a tájra)

És ha megint megtalállak, megyek veled, táncoljanak a bújdosó árnyak
És felbukkansz újra a végső búcsúhoz, de már húz magához a város
Még sietve köszönsz messziről, odaadás robog felém, ez varázsos
Már nem maradsz soká, angyal mosolyog, de már verdesnek a szárnyak...
(ezer év szállt el, s a szemed kísér, fénye válaszol a mának)