Juhász Gyula - Édesanyám

Juhász Gyula

Édesanyám

A Tisza partján él egy özvegyasszony;
Szeméből könnyet egyet se fakasszon
A nyomorúság, a gond és a bánat:
Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!

A Tisza partján él egy özvegyasszony…
Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony,
Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat:
Holtig siratja édes jó apámat!

*

Édesanyám

https://www.youtube.com/watch?v=EJemk3gkMIA

I

Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja  
A martíromság büszke pálmaágát,  
Ha ünnepelnek s megszeret az élet,  
Míg a nem ismert mámor üdve jár át:  
Fölvillanó szemekkel én csupán csak  
Téged kereslek, szenvedő madonna,  
Bús özvegységnek áldott hordozója,  
Anyám, fölnézek a te homlokodra,  
Hol a dicsőség koszorúja helyett  
Nehéz robotnak ráncait találom,  
És fölteszem rá büszke áhítattal 
  Ujjongó dallal minden szál virágom!

S ha káprázattá foszlik a dicsőség,  
S örök robottá, ami alkotás még,  
Ha mindhiába tenger küzködésem,  
Ha én is, én is szürke árnyra válnék, 
  Bár fájna, hogy az álmaim kivesztek,  
Hogy nincs, ki rózsát bús utamra hintne,  
Megvígasztalna, hogy érted rajongtam, 
  És érted lettem olyan árva, mint te!

II

A lelke: lelkem. Mélázó, borongó -  
És benne sok dal él, titokba zsongó,  
El nem dalolja, rejtegeti mélyen, 
  De én szeméből valahogy kinézem.

A lelke: bánat! Annyi minden érte.  
Nehéz özvegység rászakadt fejére, 
  S míg én betegen, búsan tovább éltem,  
Ő imádkozott és szenvedett értem!

A lelke lelkem! Ő mind nékem adta  
Mi benne szín, fény. Én áldom miatta  
És el nem sírt könnyűit dalba sírom  
És el nem mondott bánatát megírom!