B. Huszta Irén - Téli pillanatképek

B. Huszta Irén

Téli pillanatképek

I.
Puha paplant terített a tél.
A csend sem mozdul. A némaság
szívében felébredt,
mosolyra húzza ragyogását
a nap. Sugarai
aranyozzák fák takaróját.
Nem lebben a szél,
mégis halk suhogással rezzen az ág.
Apró szárnyakon árnyak
lebegnek az aranyos havon.
Az első cinkepár
röppent a barkafán álló házikó
magvas asztalához.
II.
Szürke égre szürke felleg úszott.
Ma sem játszott napsugár a tájon,
Éj sötétjét komor nap követte –
E téltől az ember mit is várjon…
Hóra hó hullt, éjre fagyott homály,
Borult ég, bús lélek, halott álom.
III.
Pelyhek szállnak
szárnyak nélkül,
táncukat nézve
a lélek békül.
Cinkék röptét
nézem némán,
pajkos szellő
játszik a hárfán.
Csöndet görget
a napfény, lágyat,
újra felébreszt
hitet és vágyat.
IV.
Hópihe száll a sötétben,
csönd suhan, álmodik ébren
hajnali fagyban, az álma
dermed a sűrü homályba.
Nap jön-e, nem tudom én már,
éjszaka csillaga rám vár,
vagy pirosodna a hajnal –
hópihe szárnyal a pírral…
V.
Lágy pihe hullik, tél dala szól,
Dunyha a földön, köd fala, hol
Visszaverődik hang s a remény,
Szürke az égbolt, távol a fény.
Nincs ma se csillag, nincs ma se hold.
Égen a felleg, szürke kobold
Rázza a paplant, száll a pehely,
Tiszta fehér lett itt ez a hely.
Ám takarója alatt kicsi mag
Szunnyadozik. Lám héja hasad,
Ébredezik bent lelke, fejét
Dugja a földből zölden a lét.
VI
Násztáncot jár
egy cinkepár
szép február
végi enyhe
napsütötte
délelőttön –
csak tavasz jön!