Őszi zápor
zuhogó őszi zápor
ablakra kopog
pereg kopog az
elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba
ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó
gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög
mocorog
zúg
sziszeg
lépdel az éberálom
sivatagában
utazik idegen világ
sivatag síkján
élő határtalan
szívben vándorol
susog dünnyög
duruzsol
regél dalol
elvegyül a falióra
énekébe
szövöget a magány
csöndjébe a zugok félelmébe
a szögletek
szorongásába a szőnyegek elsötétülő szinébe
üvegen át találkozik
szemérmes csipkefüggönyökkel
nem ejti teherbe őket
mint kinn a mezőket
hol iramától sebesül
a föld és sóhajt a sár
kér libeg
csillog sír
súg mosolyog remeg
dereng izen
borong néz
megérinti az emberi
sivatagot
ahol a gondok
kaktuszai
az örömök pálmái
tikkadoznak
megérinti az eleven
medencét
ahol a társaslét és a
magány
ahol az ébrenlét és
az álom
uszonya váltva
csillan
messze ázik ázik a
lábnyom szikla
jegenye
tücsök veréb
domb nyúl
nád fű őz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése