Sík Sándor - Bocsássatok meg

Sík Sándor

Bocsássatok meg

Bocsássatok meg énnekem, ti nagy hegyek,
    Ki ma vagyok és holnap elmegyek,
És szél se fújja többé lábaim porát,
    Bocsássátok meg gőgöm mámorát,
Hogy úgy merek eszmét cserélni véletek,
    Mint egyenrangú kistestvéretek,
S úgy hallgatom kegyelmes hallgatásotok,
    Mint akik közt bizalmas egy titok.

Mert egy-egy ilyen méltóságos estelen,
    Mikor az emberzajgás elpihen,
És mintha zöld-arany dicsfényben fürdenék
    Magam is, mint a néma völgyfenék
És túlnan a bozontos cserfalomb sörény
    A Kékes álmos oroszlánfején,
Ilyenkor bennem egy szelíd húr megsajog:
    Sejtem, tudom, érzem: itthon vagyok.

És lassan-lassan bennem is, mint odalent
    Eluralkodik az erdei csend,
Elernyedeznek mellemet szorítani
    Lidérceim jégkörmös ujjai,
Elalszik minden, nyugtalanság, büszkeség,
    Az öntudatnak már csak annyi üszke ég,
Amennyivel a nagy hegyormok nézhetik
    A furcsa felhők szép játékait.