Fekete
István
Nádas
Aludtál-e
már nádtetõ alatt,
láttad-e
ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e
a szélben hogy susog a nád,
ha
megérinti a virradat?
Ugye,
nem láttad? Nem láttál semmit.
Se
nádirigót, se kócsagot,
se a
vadrécék kéktükrû szárnyát,
se
vizekben rengõ csillagot?
Raktál-e
tüzet tavalyi nádból?
Füstje
simogatta arcodat,
ha
felkel a hold, és a lidércfény
táncol a
tündöklõ ég alatt?
Láttál-e
ezer szárcsafiókát,
úszó
fészket a nagy vizeken?
S
hallgattad-e ködös hajnalokon,
a
vándormadár hogy mit üzen?
És nádi
széna volt-e párnád,
millió
béka a muzsikád,
imbolygó
bagoly régi barátod,
nyársonsült
keszeg a vacsorád?
Fürödtél-e
már csendben és fényben,
este,
ha lobban a néma tûz,
s a
nádason átrepül az álom,
és
rádsóhajt lágyan a puha fûz?
Álmod
ha õrzi millió nádszál,
és
tartja feletted az eget,
neked
adja a csillagos békét,
és
megsimogatja szívedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése