Kovács Daniela
Sohasem …
Sohasem vennénk észre
a hajnal lelkét ringató égi harmatot, sosem látnánk a csönd árnyát tovaszállni,
majd elszunnyadni a szél langy-ölében, sohasem éreznénk, ahogy új hajnalért epekedik bennünk a hit, és sosem látnánk
meg a lélektől lélekig vezető kacskaringós utat, ha nem volna a költő, aki az
eszme tüzében fogant, s az érző élet bölcsőjében dajkált pillanatképeket nem
festené le nekünk, hogy mi, az élet zsongásától megsüketült, s megvakult lelkek
is hallhassunk, lássuk, láthassuk a pillanatok misztikus teljességét.
A magyar ajkú költők hátrahagyott léleknyoma
olyasfajta szentély, ahová csak levetett cipővel és levett kalappal illik
belépni. Ott az eszme magasztos szikrája, az érzés és a szeretet egyértelmű,
egyszerű mélysége, s az élet eleven sokszerűsége áll össze egyénien teljes
egésszé, hogy nekünk ne legyen egyéb dolgunk, mint hagyni, hogy konduljon
bennünk a gyönyörűség harangja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése