Szabó Magda - Köd

Szabó Magda

Köd

Félj tőlem, leples álom. Nem álmodom soha.

A vedrem nem merül le, a kút vizére dermed,

ne lengesd, leples Álom, a lepletlen szerelmet,

a vágy kihullt kezemből s a köd felé zuhan.

Szállj véle, leples Álom, és barátkozz a méllyel,

hol egyformán vonaglik a tenger és a part,

mosakszik ifjú reggel a bimbók zöld levével,

szállj ködbe, leples Álom, és nézd meg, mit takar.

Hagyj engem, leples Álom. Az umbriai szentre

révül szemem, s a farkas tág torkát szóra nyitja,

de kút vizére dermed és nem merül a vedrem,

s ha mélyet érne is, nem húzná senki vissza.

Lengj innen, leples Álom. A végtelen kitárva.

Hogy mim volt, nem tudom már. De amim lesz, lerázom

magamról, mint a fecske, ha nedves lett a szárnya,

nem álmodom soha. Félj tőlem, leples Álom.