Turza Sándor
Késői akác
Mikor a nyár ruháját megsimogatja az
ősz keze,
Veszít színéből a természet gyermeke.
Hamis lesz a zöld, szárától megválik a levél,
hinné a csodálkozó ember, hogy az élet véget ér.
De van tovább az élet, a szemek a kezek
türelmet kérnek.
Időt kapnak az egymásba robbanó sejtek,
a szeptember hideg kezére ütnek.
Ölelkezik a lomb, faág, majd az utolsó pillanatokban
megjelenik az akácvirág.
A későn jött nászban újra szívet kap a fa,
szeretőn, védőn borul rá fehér menyasszonya.
Zöldebb lesz ág, levél, boldog ma, pedig tudja,
hogy az élet véget ér.
Lassún áramló testében nedvek, sejtek között
megőrződnek a későn jött örömök.
Veszít színéből a természet gyermeke.
Hamis lesz a zöld, szárától megválik a levél,
hinné a csodálkozó ember, hogy az élet véget ér.
De van tovább az élet, a szemek a kezek
türelmet kérnek.
Időt kapnak az egymásba robbanó sejtek,
a szeptember hideg kezére ütnek.
Ölelkezik a lomb, faág, majd az utolsó pillanatokban
megjelenik az akácvirág.
A későn jött nászban újra szívet kap a fa,
szeretőn, védőn borul rá fehér menyasszonya.
Zöldebb lesz ág, levél, boldog ma, pedig tudja,
hogy az élet véget ér.
Lassún áramló testében nedvek, sejtek között
megőrződnek a későn jött örömök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése