Harcos Katalin
Tavasztündér nyomában
Nézd, kedves, vígan
mosolyog az ég!
Csintalan, kék
szemével ránk nevet,
szél hangján suttogja
párja nevét,
és örömében hullajt
könnyeket.
Szellőfogrozta szép
aranyhaján
a napfény boldogan
felragyog…
látnád és meg sem
ismernéd talán,
ha nem tudnád, hogy a
Tavasz van ott.
Egy tovaillanó
tündérlányka,
aki a világot ébresztgeti,
de beborítja
varázspalástja
ami szemünk elől
elrejtheti.
Nem látunk mást, csak
léptei nyomát:
olvad a jég, és már
tűnik a hó,
zöldül a fű és nézd
csak, odaát
pattan a rügy, a
virágnak való.
Napfény símogatja az
arcodat,
de tudd, ő van
minden fénynyalábban!
Végre álmodsz
szerelmes álmokat?
A Tavasz járt ott az
éjszakában!
Ébred a világ, és
boldog a szív.
Új élet zubog már
ereinkben.
Hagyd el a borút, a
kikelet hív!
Öröm himnuszt zeng
végre minden!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése