Pilinszky János
Aranykori töredék
U. E.-nek
Öröm előzi, hirtelen
öröm,
ama szemérmes, szép
anarchia!
Nyitott a táj,
zavartan is sima,
a szélsikálta
torlaszos tetőkre,
a tenger kőre,
háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg
ragyog.
Kimondhatatlan jól
van, ami van.
Minden tetőről látni
a napot.
Az össze-vissza
zűrzavar kitárul,
a házakon s a házak
tűzfalán,
a világvégi üres
kutyaólban
aranykori és ugyanaz
a nyár!
És ugyanaz a lüktető
öröm;
dobog, dobog a forró
semmiben,
ellök magától,
eltaszít szivem
és esztelen szorít,
szorít magához!
Mi készül itt e tenger
ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti
a szemem;
mi kívül izzott,
belül a pupillán,
itt izzít csak
igazán, idebenn!
A világ is csak vele
fényesűl,
az örömtől, aminek
neve sincsen.
Mint vesztőhelyen,
olyan vakitó
és olyan édes. Úgy
igazi minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése