Fridli Zoltán - Zöld világon ...

Fridli Zoltán

Zöld világon …

Csendes esten, üldögélek a szobámban, egymagamban,
Légy zümmögése sem zavar kószáló gondolatomban.
Bármerre is indul el a gondolat súlyos léptekkel,
Minduntalan találkozik múló idővel, fájó képekkel.
Szóba elegyedek magammal magamban,
Megbeszélem, mi is jár gondolatomban.
Látod? Halkul már az amúgy is halk lépted,
Nincs már, aki várjon, aki várja, hogy megértsed,
Hogy csak őt, s önzetlenül szeressed.
Nincs, aki kérjen tőled, aki kérné, hogy hívjad,
Aki szelíd szóval szólna, hogy ne hanyagoljad.
S aki volt, lám, az is elhagyott,
Indulnál, csak a lépted elfogyott.
Kénytelen vagy megállni,
Hisz már az sincs, ahová tudnál lépni.
És igen! Voltam, akit mindig nagy szeretettel vártak,
Akiről álmodtak, kire szeretve gondoltak!
S lettem egy elfogyott lépés,
A zöldvilágon egy sötét rés.
Lettem az megátkozott ember,
Ki szeretni, többé már nem mer.