Kandrács Róza - Hull a hó

Kandrács Róza 

Hull a hó

Hull a hó a fehér szerelem,
eltakarja a sárga barna száraz levelet.
Elfáradt az élet elfáradt a föld,
pihenni kíván így hát kidőlt.
Aludni küldte a fénylő napot,
égető ragyogást, a meleg tegnapot.
Szép lassan ne tudja senki sem,
lerázta fákról a zöld levelet.
Mire te már észre vetted,
minden minden beborult.
A tájra a szürkeség,

és a köd is már lehullt.
A patak is megállt,

jó gyorsan befagyott.
Rajta a jég mint a csillag

olyan szépen ragyogott.
Aludni tért a medve,
fáznak már az állatok.
Emberek is csizmát húznak,
de azt is jó vastagot
Földbe süppedt kicsi ház,
kéménye most füstöt okád.
De teteje hófehér,
belepte a hó a tél.
Oda bent ül a kemence,
sutja meleg, nagyon jó.
Rajta ül a tarka macska,
és az öreg nagyanyó.
Nem észleli nem érdekli,
odakint most mi való.
A szívében emlékében,
a szerelem tiszta hó.